pszichológus, alvásterapeuta
1958-ban születtem. Férjem orvos, hét gyermekünk és egy unokánk van.
Diplomámat 1983-ban szereztem az ELTE-n. Egyetemi éveim alatt hipnóziskutatással /dr. Bányai Éva mellett/ és személyiségpszichológiával /dr. Kulcsár Zsuzsa mellett/ foglalkoztam valamint részmunkaidőmet dolgoztam dr. Goldschmidt Dénes legendás pesthidegkúti pszichiátriai osztályán.
25 éven keresztül főállásban HR munkakörben dolgoztam. Mellette folyamatosan képeztem magam az egészségpszichológia, az egészséges életmód és életvezetés területén és ilyen irányú tanácsadói tevékenységet végeztem.
Részt vettem a dr.Kollár coaching cég life ontológiai coach képzésén, ami személyi és személyközi válságmenedzser képesítést adott, majd az üzleti coachképzésen is. Regisztrált mediátor vagyok.
2009 óta a dr. Kollár coachingnál szomatikus coaching témában szakértőként, coachként és trénerként egyaránt dolgozom, és oktatom saját módszeremet az alváscoaching és vérnyomáscoaching témakörben.
2010-ben kezdetem meg munkámat alváspszichológusként a Benyovszky Orvosi Központban.
Folyamatosan képeztem magam az egészségpszichológiai területén. Mivel elkötelezett híve vagyok az egészséges életmódnak és a tudatos életvezetésnek terápiás szemléletem is ezekre az elvekre és ismeretekre épül. Segítek klienseimnek sikeres, adaptiv viselkedésformákat találni és ezeket a mindennapjaikba beépíteni.
Nagycsaládos tapasztalatom révén a kis- és nagygyerekekkel kapcsolatos problémákkal is várom jelentkezésüket.
Az alábbi témakörökben kérhetik segítségemet:
- csecsemőkkel kapcsolatos problémák
- szoptatási tanácsadás
- gyereknevelési kérdések
- kamasz-szülő konfliktus
- óvodai, iskolai problémák
- tanulási nehézségek
- személyi és családi válsághelyzet
- konfliktus kezelési tanácsadás
- életvezetési és életmód tanácsadás
- alvási problémák
- stressz okozta gondok
- menedzser betegség
- mediáció
- magasvérnyomás életmód tanácsadás
- mozgásmotiváció
- válási mediáció

Hogyan lehet pihentető a gyermek alvása?
Már egészen kicsi korban rá kell szoktatni a helyes alvási szokások kialakítására a gyermekeket.
A kliens 56 éves tanárnő, élettársával él rendezett körülmények között, mindkettőjük gyerekei már felnőttek.
A kliens B. Richárd 42 éves vállalkozó. Kiegyensúlyozott családi életet él, felesége védőnő, két gyermekük van, 9 éves kisfiú, 11 éves kislány.
Alváscoaching terápia: Megoldás a pszichés problémákra
Ahány személyiség - annyi kezelési kihívás az alvásszakember számára.
Sleepwellness alváscoaching
A módszert a pszichés alvászavarban szenvedő betegek részére a pszichológia, az alvásfiziológia és a kronobiológia legújabb tudományos eredményei alapján dolgoztam ki.
Az alvászavar az egyik legelterjedtebb civilizációs népbetegség.

Mikor igazán pihentető az alvás?
Tanuljunk meg aludni alvásterápiával!
A Sleepwellness alvásterápiás módszer segít a pszichés alvásproblémákkal küszködőknek.
Mikor igazán pihentető az alvás?
Az alvás maga a pihenés, mégis nem minden alvás pihenés.