Nézd még ezt a videót! X
Embed kód
Belépés
Görcsöl a lábad? Az ok a magnéziumhiány lehet?
A rendszeresen sportoló emberek jól ismerik az érzést, amikor a fokozott erőkifejtés miatt begörcsöl valamelyik izmuk
Keresendő szöveg:
Rovat:
Kulcsszó:
Dátum (-tól):
Dátum (-ig):
Rendezés:
Három nap az önkéntes segítségnyújtás jegyében. A kezdeményezés célja, hogy amelynek célja, hogy országszerte segítő kezet nyújtson a rászorulóknak.
2011-10-11
Mozgássérült és fogyatékkal élő fiatalokat és gyerekeket látott vendégül kedden a Fővárosi Vidámpark a Fogyatékkal Élők Napja nevű program keretében.
2011-10-18
Európa egyik legközkedveltebb szentje, a savariai születésű Szent Márton püspök emléke előtt tisztelegve bocsátott ki alkalmi bélyeget a Magyar Posta pénteken, Márton napján.
2011-11-11
Tízezren hívták eddig a 1353-as adományvonalat! Vállalatok is támogatják az Ökumenikus Segélyszervezet fokozott kapacitással végzett téli krízis munkáját.
2012-02-07
Az idén 130 éves Magyar Vöröskereszt következő nagyszabású eseménye az Országos Elsősegélynyújtó Verseny lesz, május 20. és 22. között, melyet ebben az évben immáron 40. alkalommal rendeznek meg.
2011-05-19
A reklámipar nagyon sok papírt fogyasztott az elmúlt évtizedek során világszerte. Ezért a WWF előállt az egyetlen szórólap kampányával.
2011-05-06
Olasz állatvédők szerint nyaranta ötven állat hal meg az olaszországi népünnepélyeken. A civilek a híres sienai lovasverseny, a palio kezdete előtt intéztek újabb felhívást a szokások megváltoztatása érdekében.
2011-08-03
A kew-i brit királyi botanikus kert összegyűjti az országban fellelhető vadvirágok magjait, hogy segítsen a kertészeknek újra vadvirágokkal benépesíteni a mezőket.
2011-08-17
Jótékonysági koncertet ad októberben a Budapest Bár az idén 20 éves Magyar Hospice Alapítvány részére.
2011-10-05
Különféle lúdfajokkal ismerkedhetnek meg a "libasorsoló" játékban az érdeklődők a Fővárosi Állat- és Növénykertben a hétvégén.
Nem mindegy, miként gondolunk a halálra. Ezt a következtetést vonta le egy új tanulmány, mely a Psychological Science című folyóirat következő számában jelenik meg.
2012-05-19
Klenk Rita egykori modell, manapság golyóálló mellényben és védőoltásokkal felszerelkezve járja a világ legveszélyesebb helyeit, hogy fotósként tudósítson a krízishelyzetekről.
2011-05-26
Mostantól hivatalosan Jószolgálati Nagykövetként vesz részt Liam Neeson az UNICEF munkájában, a szegény gyerekek megmentéséért.
2011-03-31
Jeff Bridges nem szeret éhezni, sőt azt sem szereti, ha mások éheznek.
2011-02-18
Megfeküdte a gyomrokat a Hugh Hefner Playboy-villájában adott jótékonysági vacsora.
2011-02-16
December végén került megrendezésre az eddigi első olyan jótékonysági est, ahol három alapítvány fogott össze.
2009-12-28
Ross Brawn, a Mercedes GP Petronas Forma 1-es csapat vezetője hozzájárult, hogy egy tizenéves rajongó fiú álma valóra válhasson.
2011-08-19
A Maroo 5 tagjai összeálltak a Snapple nevű ital gyártójával és megalkották a saját „Tea Will Be Loved” névre hallgató italt, aminek bevételéből a Feeding America nevű szervezetet támogatják.
2011-09-03
Önkéntesekkel méri fel a MME, hogy hány madarat ér halálos áramütés az elektromos távvezetékek miatt. A felmérésre október 20-november 20 között kerül sor, bárki részt vehet benne.
2011-10-21
A 2011-es „L'Oréal-UNESCO A Nőkért és a Tudományért magyar ösztöndíjban”egy immunológus mellett egy csillagásznő és egy fiatal gyermekgyógyásznő is részesült.
2011-11-04
alvásterapeuta
proktológus
homeopata szakorvos
kozmetikai akupunktőr